Egy twitteres (ál)-tesztelés margójára…
A múlt héten jelent meg a twitteren Somogyi Zoli üzenetei között, hogy az MDF felkérte képviselőjelöltnek (vagy felajánlotta a lehetőséget, nem emlékszem pontosan, hogyan írta, és most nem is fontos belinkelni a mondandó szempontjából) és kérdezné a követőket, hogy mit szólnak hozzá…
Ma közzétette a hozzá-szólások kivonatát(?), amiknek a nagy része pozitív és bátorító, kis részük pedig a sorsszerűségre és a népszerűség elvesztésére utal (pl. hogy ez karma, meg hogy majd jól utálni fogják, meg ilyesmi…)
Ő maga azt írta, hogy még folynak a megbeszélések és még nem döntött, de van kedve hozzá.
Milyen szempontok is játszatnak szerepet egy ilyen döntés meghozatalában?
Az anyagi konzekvenciákat most nem venném számba, mivel nem látok bele, de a személyes oldalt megpróbálom átérezni egy pillanatig.
Somogyi évek óta a politikai erőtér környékén sündörög, ezt eszi, issza, lélegzi, elemzi, a játszmákat nézi és időnként írja is, a médiumokban megmondó emberként fungál és láthatóan élvezi ezt a szerepet. A PC jó brand lett, így sikertörténetnek is tekinthető az eddigi pálya.
A problémát nekem a következő okozza az egész felkérésesdivel kapcsolatban: nagyon más ismerni egy erőteret, átlátni egy politikai ‘ökoszisztémát’, kultúrát - magyarán ismerni az utat, mint járni rajta. Akármennyire jó elemző valaki, amíg pl. nem ő hozza meg a döntéseket és utána - Magyarországon mondjuk sajnos pont nem, de egyébként normál esetben - viseli azok következményeit, nem élheti át pontosan mindazt, amit kívülről már igen alaposan ismer…
Szerintem itt a következő történik: Somogyi hosszú éveket dolgozott azért, hogy ezt a lehetőséget felajánlják neki. Ez pedig nem a képviselő jelöltség, hanem a lehetőség, hogy beléphessen az establishmentbe, hogy a hatalmi epicentrum felé elinduljon. (Ez pedig minden közösségben úgy indul el, ha természetes ritmusban történik, hogy a periférián elhelyezkedővel kezd barátkozni az új belépő és rajta keresztül megy tovább a fontosabb tagok felé, a sztárok (a csoport pozícióra utalnék itt), a központi szereplők irányába.) Az MDF a belépő szint ebben a történetben, az előszoba (vagy valami hasonlóan külső helység) a hatalmi elit világában, ahol meleg ugyan még nincs, de a falon már belül van…
Ez lehet, hogy a saját idealizmusomról szólhat, mint a valóságról, de valahogy ezek merültek fel bennem az egésszel kapcsolatban:
Amikor valaki pártkatonaként jut előre, akkor annak nem lehetnek illúziói, mire pozícióba juthat. Ezek az emberek többnyire semmihez sem értenek a szervezeti helyezkedésen és a hatalmi erőterekben való potyautazgatáson kívül - lásd kontraszelekció, stb..
Ha azonban valakit kívülről invitálnak, annak akár lehetnek valódi és hiteles jobbító motívumai - ami kicsit politikai idealizmus -, hiszen nem nyalta végig mindazt a bársony és egyéb kényelmességet adó anyagokkal bevont székekben lapályosodott és gyökerektől duzzadó seggvégtelent, amit egy pártkatona viszont igen, ezért mire ez utóbbi bármilyen pozícióba jut, már régen túl van azon, hogy eladja a lelkét az ördögnek, talán már nem is emlékszik rá, hogy milyen volt, amikor még volt neki olyan…
Azonban a kívülről érkező politikai idealizmusa tovább komplikálódhat egy másik, meta szintű idealizmussal, ami arról szól, hogy majd ő nem adja el a lelkét az ördögnek (pedig el fogja (legalábbis statisztikai alapon ez a valószínű), mert annyira közel van a húsosfazék, hogy az emberi csábulékonyságból és esendőségből fakadóan megúszhatatlannak tűnik a belenyalás, de ez rendszerszintű sajátosság, szerintem nincs ember, aki tényleg kibírná, hogy legalább az illatából ne szippantson, a probléma itt inkább a mértéktartás képtelensége és az ország kicsi mérete…).
Ezért összefoglalva, ha én lennék ebben a helyzetben, akkor morálisan ez a 2 kérdés okozna problémát:
1. Vajon tényleg tudok-e jobbítani, ha bent leszek?
2. Vajon meg tudok-e maradni morálisan is jó embernek tekinthető lénynek a belépés előtti önmagam előtt pár év múlva?
Ha ezekkel kapcsolatban nem lennének illúzióim, az elveim pedig erősek volnának, akkor megpróbálnám, de egyébként lehet, hogy fontosabb lenne az integritásom és a jó-emberségembe vetett hitem, mint a hatalmi elitségbe való bejutás. Persze lehet, hogy ez az egész csak nekem okozna problémát…
Mindenesetre inkább preferálnám, ha a parlamentben Somogyi típusú arcok ülnének, mint mondjuk egy Kapolyi vagy egy Szíjjártó, bár ez még mindig igen kevés lenne ahhoz, hogy a szavazási kedvem felébredjen valaha is…
Ja, és mivel most úgy tűnik, hogy az MDF úgyis olyan öszvérpárt lesz, hogy a legcore-abb értékeken kívül semmilyen párt-brand equity sem marad a végére (ha a szadeszosok is átülhetnek), ezért úgyis a személyek vonzósága dönthet majd, úgyhogy érdemes volna a listán igen magasan kvalifikálódni és az országot social-média lefedettség és használat szempontjából szegmentálni és olyan helyen indulni, ahol a lefedettség mértéke és a használók aránya a szavazóképes lakosság körében a lehető legmagasabb, így a felülreprezentált nethasználók szimpátiája lehetőséget jelenthetne a párt egyéb jelöltjeinek átlagos teljesítményéhez képest valamilyen kimagasló eredmény elérésére (Hungarian Obamazation :))…
