támadási felület
anomália szösszenet - 1

A multi dolgoztatja az embereit Mode 1 üzemmódban, ami egy bizonyos társadalmi és kulturális berendezkedés történelmi hagyományaira épülő folyamat aktuális állomása. Ebből Magyarországra átjön a mutáns Mode 1 (legyen mondjuk Mode Balkan) ami viszont nem épül semmire sem….
A magyarországi multiknál az alkalmazottak Mode Balkanban dolgoznak. Ennek jellemzői a következők: a) korlátlan szervilizmus, b) kifelé ingroupnak látszani, c) kockázat és bizonytalanság extrém kerülése (nem fordítva…), d) zéró önismeret, amire nincs is szükség, mivel a céges kultúra és annak részeként a céges identitás ismerhetőbb, elvárt és támogatott, ráadásul biztosítja a kenyérrevalót, e) problémamegoldási motiváció kiirtása, f) kvázi felsőbbrendűség (időnként, főként, ha önmaguknál is alacsonyabbnak észlelt státuszú alanyokkal találkoznak (mint pl. a fogyasztóik…))…stb.stb.
Az itteni cégkultúrában - kívülről nézve - úgy tűnik, hogy az emberek kizsigereltek, túlhajtottak és remegnek, miközben feladatuk fontosságának máglyáján hamvadnak el…
A saját fogyasztóikat is úgy kezelik, mintha a beosztottjaik lennének és ugyanazt a tempót várják el tőlük (amit egyébként ők sem valószínű, hogy teljesítenek…), mint amit tőlük várnak el látszólag. Cserébe viszont elégedetlenek a saját fogyasztóikkal, ha nem abban az ütemben változtatnak a szokásaikon, mint ahogyan a cég próbál elkeseredetten újabb fogyasztásra bíró ötleteket megvalósítani… Erről tanúskodnak a ‘Hogy hogy nem értik?’ ‘Hogy téveszthetik össze A-t B-vel?’ ‘Hogy lehetnek olyan hülyék, hogy nem tudják / értik / ismerik az akármit?’ ‘De hát már x hónapja a boltban / tévében / akárhol van, hogy hogy nem tud róla?’ típusú kérdések…

Bezzeg a szuper hónapdolgozói amikor kilépnek az üvegházak ajtajain, ugyanolyan réti júzerekké vedlenek, mint akiknek eladják a cuccukat, de mivel nincs saját önismeretük, önreflexiójuk pedig még annyi sem, ezért nem képesek analógiát találni saját szokásaik és a többi vásárlóéi között.

Szóval ez némiképp problémásnak tűnik, de legalábbis rendszerhibának, amivel egyébként lehetne valamit kezdeni, ha nem Mode Balkan lenne a default és a trendiszekszi…

Blog comments powered by Disqus